01
Tapasztald meg a varázslatos koreográfiákat, amelyeket tanítványaink és oktatóink állítanak színpadra.
02
Tudd meg, milyen lehetőségeket kínálunk, és hogyan fejlődhetsz nálunk – minden kérdésedre válaszolunk.
03
Próbáld ki magad, éld át a mozgás örömét, és légy részese egy támogató közösségnek.
A tánccsoport vezetője és koreográfusa Szanyi Anna-Mária, szakmai zsűri által többszörösen díjazott művész. Számos fellépésen, rendezvényen veszünk részt, országos és nemzetközi táncversenyeken, melyeken több kategóriában is dobogós helyeket értünk és érünk el.
A táncstúdióban már egészen 5 éves kortól folyik az oktatás, ekkortól igyekszünk a balett útján átadni a legfontosabb alapokat a gyerekek számára, kialakítani bennük a megfelelő hozzáállást és mozgáskultúrát.
A klasszikus balett a táncművészet legprecízebb és legformálisabb ága, amely elegáns mozdulatokkal és szigorú technikai követelményekkel dolgozik. A balett célja a tökéletes testtartás és a könnyed, mégis kontrollált mozdulatok megvalósítása.
A jazz balett dinamikus, lendületes táncstílus, amely a klasszikus balett technikai alapjait ötvözi a jazz zene szabadabb, improvizatívabb mozgásformáival. Jellemző rá az érzelmek erőteljes kifejezése és a ritmusokkal való játékos kapcsolat.
A modern tánc a hagyományos táncformák elutasításával, a szabályok lebontásával alakult ki, hangsúlyt fektetve a test természetes mozgására és az érzelmek spontán kifejezésére. Az előadók gyakran saját testük határait feszegetik, új mozgásformákat keresve.
2022-ben részt vettünk egy rangos versenysorozatban, amelynek eredményeként bejutottunk a Modern táncok Világbajnokságára. Öt produkciónkkal mérettettük meg magunkat, amikkel kettő aranyérmet, valamint három ezüstérmet szereztünk.
A GoldDanceGroup Táncstúdió így már világbajnoki címmel is rendelkezik, amire rendkívül büszkék vagyunk!
Legyen szó szalagavatóról vagy esküvőről, segítünk, hogy táncos pillanataid felejthetetlenek legyenek! Egyedi koreográfiákat készítünk, amelyek tökéletesen illeszkednek az eseményhez és személyes elképzeléseidhez. Akár egy klasszikus, elegáns báltermi táncot, vagy egy dinamikus, modern produkciót szeretnél, tapasztalt oktatóinkkal együttműködve minden álmodat megvalósítjuk.
Keress minket, és dolgozzunk együtt azon, hogy a táncod ugyanolyan különleges legyen, mint amilyen a Nagy napod lesz!
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a munkánkat!
Táncstúdión belül működő Egyesület. Felelősséggel a Kultúránkért összművészeti Egyesület
Adószám:18296934-1-15